ARGO

$14.95

This is a European Region 2 PAL DVD. Please ensure that your DVD player is Region 2 (PAL) compatible.

DTS hanggal; krimi, bűnügyi film; magyar filmek; szinkronizált; vígjáték

Egy kétezer éve, Magyarországon elrejtett római kincset hajszol három különleges kincsvadász csapat. A szupertechnikával felszerelt külföldi műkincscsempészek (Oszter Sándor, Mucsi Zoltán, Balogh Ádám), a lecsúszott biztonsági őrökből verbuválódott agresszív és primitív szerencsevadászok (Kovács Lajos, Scherer Péter, Kiss József), és azok a hőseink, akik között megtalálható az ógörög-latin szakos bölcsészhallgató (Görög László), a kiugrott fiúzenekar-tag (Steiner Kristóf) és Héraklész.

Ezen kívül sok karakter színesíti a cselekményt, akik így-vagy úgy belebonyolódnak a kincsért folyó harcba (Jáksó László, Nagy Feró, Csuja Imre stb.). Hőseink keresztül-kasul bejárják Magyarországot, és közben a cselekmény szálai is találkoznak, átszövik egymást. A mesés kincs nyomára két tárgy vezet, egy barbár fejedelem palástja és egy római centurió naplója.

A biztonsági őrök Balog Tibi, egy kirúgott rendőr vezetésével, egy leselejtezett páncélautóval Balaton felé veszik az irányt (tévesen). Náluk van a napló szövegét tartalmazó pergamentekercs, amit a Történeti Múzeumból loptak el. Problémamegoldó képességük csekély, vagyis lépten-nyomon lövöldözni kezdenek.

Kiváltképp titkos fegyverük, Pszichó (Bitskey Lukács), aki egy szót sem szól egész film alatt, és még a társai is félnek tőle. A profi műkincscsempészek birtokolják a másik útjelzőt, a palástot. Megbízójuk, egy angol műkincskereskedő. Mozgó bázisuk egy kamion, amelynek a hátsó, tanker részében kialakított multimédia-központ a legfőbb támaszuk.

Műholdas kapcsolat, lehallgatás, nyomkövetés számukra nem probléma. Mivel azonban a dákok útvonalát követik végig Magyarországon éppen a csúcstechnika válik feleslegessé. Tézeusz, Orfeusz, Héraklész – az Argo fantázianevű kopott kisbuszban – és a hozzájuk csapódott újságírónő nem rendelkezik nyomravezető tárggyal, viszont velük van a tudás.

Náluk a gyakorlati érzék teljes hiánya okoz fennakadásokat, illetve az újságírónő, akivel a fiúk enyhén szólva nehezen találják a hangot. Árpa Attila első filmje különlegesen szórakoztató, fordulatos, pörgős, látványos, kalandos és humoros.

Régió Kód: 2

Price: $14.95
SKU: DVDP1226
Directors: 
Producers: 
Languages: 
Hungarian
Subtitles: 
English
Rating: 
G
Running Time: 
103 minutes
Year: 
2006
Studio: